„Otthonról haza”

A Hagyományok Háza nyári gyerektáborai



A Hagyományok Háza európai uniós pályázatok segítségével Felvidéken és Erdélyben rendezett ifjúsági táborokat. A pályázatok értékelésénél az elbírálók szociális szempontokat is figyelembe vettek.






A Hagyományok Háza idén a három ifjúsági táborát európai uniós pályázatok segítségével szervezhette meg. „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül”, rövidebben Otthonról haza elnevezésű, hároméves projekt e nyáron második szakaszához érkezett.

A munkaprogram keretében működő Tiszta forrásból elnevezésű pályázat segítségével magyarországi amatőr együttesek pályázhattak a szomszédos országok magyarlakta területein szerveződő táborokban való részvételre, azzal a kikötéssel, hogy az ott szerzett tapasztalatokat otthon hasznosítják. Az elbírálásnál szempont volt emellett, hogy az adott csoport lakóhelyükön is aktív legyen, s anyagilag hátrányos helyzetű családok gyerekei is eljuthassanak külhonba.

Az idei három tábor közül az elsőt, a Tulipános Láda Néptánc- és Alkotótábort a felvidéki Ipolyszakálloson rendezték július elején. Az eseményen a helyi két tánccsoport,  a felvidéki Sendergő Táncegyüttes és a Csalló Néptáncegyüttes a somogyi Ördögcérna, s a szegedi Tökmag csoportot látta vendégül. A tábor egyik fő tananyaga Gömörhöz kötődött, emellett bukovinai és nyárádmenti, szászcsávási táncokat is tanultak a résztvevők. Az egy hét alatt a kisebbeknek minden nap volt dráma-, valamint kézműves foglalkozás is a helyi pedagógusok és mesterek bevonásával.

„Másodiként a sorban a Kalotaszegi Vándor Néptánctábor várta a vendégeket Nyárszón, július második hetében tájékoztat Vörös Zsuzsanna, a Hagyományok Háza kulturális szervezője, az intézmény határon túli hálózatának összefogója. A tábor a Kalotaszegi Legénytársulat és lelkes helyi fiataloknak köszönhetően valósulhatott meg, s úgy tűnik a vándortábor révbe jutott a kétszáz lakosú településen. A nyolcadik születésnapját ünneplő kezdeményezésnek idén rekordszámú, 235 résztvevője volt, és örvendetes, hogy nagyon sokan a környékről érkeztek.”

A jelenlévők öt csoportban kalotaszegi táncokat tanulhattak, Magyarországról a sátoraljaújhelyi Ördögszekér Néptáncegyüttes, és az edelényi Kiscsászta Néptáncegyüttes érkezett, mindkét csapatban a hátrányos, vagy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek a csoport mintegy felét tették ki.

Az idei programsorozatot e hétvégén a 22. Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor zárta Magyarlapádon. A mintegy százharminc résztvevő között is nagyon sok volt a helyi fiatal, óvodások, kisiskolások, középiskolások, Budapestet a Bem Táncegyüttes néhány tagja, Perkátát a huszonöt fős Kankalin Néptánccsoport képviselte. Az utóbbiak még nem vettek részt néptánc-táborban, így számukra az erdélyi utazás igazi élményt jelentett: lapádi táncokkal gazdagodva térhetnek vissza Fejér megyébe. Az együttes egyik bátor tagja, Gergő, a legények igazi megmérettetésébe, a pontozóversenyre is benevezett, amit nagy tapssal jutalmazott a helyi közönség.  Az együttlétre a lapádi hegytetőn rendezett énekverseny tette fel a koronát.

  • Dátum
  • Tartalom
Közvélemény kutatás

Időjárás

Lendva, október 18. péntek

  • 11° 7° / 22°
  • szombat 9° / 23°
  • vasárnap 13° / 24°
  • hétfő 13° / 25°
Utolsó frissítés: 2019.10.18 02:37

Hedvig napja van.

Kellemesen meleg, napos őszi idő, 16-21 fok lesz. 

Következő adásaink

  • 18 okt

    Mostovi - Hidak

  • 22 okt

    Potepanja - Barangolások

  • 23 okt

    Mostovi - Hidak

  • 24 okt

    Težišče - Súlypont

  • 25 okt

    Mostovi - Hidak

Programajánló

Szavazzon!

Ön betartotta a 40 napos böjtöt?