Táncos lábú erdélyiek

Erdélyi Táncháztalálkozóra készülnek Székelyudvarhelyen

Szeptember közepén rendezik Székelyudvarhelyen a hagyományos táncháztalálkozót. Az eseménysorozat kiemelt vendégei lesznek a felvidéki Ifjú Szívek Táncszínház, valamint a Vajdaságból érkező kézművesek.  Az előkészületekről és az esemény jelentőségéről Orendi István főszervező, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője tájékoztat.

 

„Idén szeptember 13-15. között rendezzük meg az Erdélyi Táncháztalálkozót Székelyudvarhelyen. A támogatók sorából a Kaszaj Kulturális Egyesületet, az Udvarhely Néptáncműhelyt és a Hagyományok Háza Hálózat Erdélyt említem. Az utóbbi szervezet adja a rendezvény biztos hátterét. Régi ez a kapcsolat, amikor felvetődött a gondolat, hogy a régi – 1978-82 között rendezett – táncháztalálkozók szellemében elevenítsük fel a jeles eseményt, akkor az intézvény vezetője, Kelemen László gondolkodás nélkül az ügy mellé állt. Az elmúlt évi összejövetel számai tiszteletreméltóak: 1100 embert szállásoltunk el és étkeztettünk, rajtuk kívül a hétvégén több ezer ember fordult meg a műsorainkon. A rendezvénynek minden évben egy vezérfonala van, idén a nevében is szereplő találkozás szóra, az együttlét örömére helyezzük hangsúlyt. A programszervezésben nem térünk el jelentősen az eddigiektől, az ünnepnapok a Felső-Piactér, közkedvelt nevén a Patkó felé tartó látványos felvonulással kezdődnek, ahol több mint száz zenész játszik önfeledten, s a fesztiváli hangulatban várhatóan ismét nagyon sokan perdülnek táncra.

Szombaton pedig a Székely Gyümölcsfesztivállal közösen szervezünk vásárt, mi a kézművesekről gondoskodunk. Itt hívom fel a figyelmet a Vajdaságból érkező mesterekre. A szabadtéri színpadon igényes műsorok váltják egymást, a szombat esti gálaműsoron a felvidéki Ifjú Szívek Táncszínház lép fel. Sok értékes program színesíti még a napot, a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes egy stúdió előadással jelentkezik két alkalommal, Kisnemesek címmel. Könyvbemutatók, gyermekelőadás, gyerektáncház, néptáncoktatás is szerepel a palettán. Az elmúlt évi kedvező fogadtatás nyomán ismét borkóstolót szervezünk, amit a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség főborásza, Tóth Csaba tart az érdeklődőknek.

 

 

A város együtt él a rendezvénnyel, Székelyudvarhely fejlődésének fontos állomását látja benne. A vendéglátók gyarapodását is segíti az esemény, s elismerésnek tekintem, hogy a helyi rendőrség vezetője többször is gratulált nekem a rendezvénysorozat korábbi zavartalan lebonyolításáért. A táncháztalálkozó hozadéka is látható: egyre több fiatal jelentkezik a városban népzeneoktatásra. Az elvetett mag jó talajba hullott…”

Információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/erdelyi-tanchaztalalalkozo

  • Dátum
  • Tartalom
Közvélemény kutatás

Időjárás

Lendva, október 18. péntek

  • 11° 7° / 22°
  • szombat 9° / 23°
  • vasárnap 13° / 24°
  • hétfő 13° / 25°
Utolsó frissítés: 2019.10.18 02:07

Hedvig napja van.

Kellemesen meleg, napos őszi idő, 16-21 fok lesz. 

Következő adásaink

  • 18 okt

    Mostovi - Hidak

  • 22 okt

    Potepanja - Barangolások

  • 23 okt

    Mostovi - Hidak

  • 24 okt

    Težišče - Súlypont

  • 25 okt

    Mostovi - Hidak

Programajánló

Szavazzon!

Ön betartotta a 40 napos böjtöt?