A civil szervezetek, egyesületek, valamint a társalapított intézetek támogatását vállalta fel és tartja feladatának valamennyi községi magyar önkormányzat, amelyek költségvetésükben minden évben bizonyos összeget elkülönítenek erre a célra, majd ebből pályázati úton nyerhetnek el nemzetiségi programjaik megvalósítására támogatást az egyesületek. A lendvai és a dobronaki nemzeti közösségben a napokban hoztak döntést a községükben működő és nemzetiségi programot is megvalósító egyesületek, illetve társalapított intézetek támogatásáról. Annak jártunk utána, hogy ezeknek a támogatásoknak mekkora a jelentősége a szervezetek és az intézetek programjainak megvalósítása során.