A koronavírus- járvány miatt csúsztatták idénre a Tokiói Olimpiai Játékokat, amelyiknek a folytatása az előttünk álló héten kezdődő paralimpia lesz. Miközben még tart a mérlegelés a sportolók teljesítményéről, a szervezők pedig a beruházás, a kiadások és a bevétel megbillent arányát mérlegelik, egy másik, szomorú statisztika adatai is körvonalazódnak. Ez pedig az elszenvedett vízi balesetek gyarapodását mutatja, annak ellenére, hogy Szlovénia is, de Magyarország még inkább, a világ legjobb úszóit neveli ki.
Már szinte nincs hét, hogy a szociális hálón, a baleseti krónikák között ne szerepelne hír tragikus vízi balesetről. Szlovéniában talán ebből csak a túrázók, illetve hegymászók körözik le az említetteket.
Nagyon sok, különböző ok és körülmény vezet oda, hogy az ember a vízen bajba keveredjen. Az egyik mindenképpen az elégtelen úszástudás, amikor a saját képességeit túlbecsüli a fürdőző. Ennek következtében hirtelen kifáradhat a személy, elveszti a vízbiztonságát, és máris hatalmába keríti a pánik. Ugyanez történhet, ha váratlanul erős sodrásba kerül, vagy hirtelen jött hideg áramlat érinti, különösen amennyiben a teste a napon korábban felhevült. Másként működik a szervezet akkor is, ha jóllakottan, telt hassal veti be magát az ember a hullámok közé.
Szlovéniában, és minden bizonnyal Magyarországon is, a testnevelés, a torna vagy sport – nevezzük bárhogyan – iskolai oktatásának egyik célkitűzése, hogy a tanulók megtanuljanak úszni, az erre kötelezően előrelátott óraszámon belül, ami nem több, egy bő hétnél, de lehet, hogy kettőnél. Valamennyi iskolás elvégzi az úszótanfolyamot, abban a hiszemben, hogy megtanult úszni. Léteznek is erre különböző szintek és kategóriák: aki 25 métert leúszik, és addig nem tudott, már kap egyfajta elismerést, bronz delfinben részesülnek, akik 50 métert leúsznak segítség nélkül, az ezüst delfinért már 10 perc folyamatos úszást kell teljesíteni, illetve 50 vagy 100 méteres távot kell leúszni egy meghatározott időn belül. Azok, akik arany fokozatra pályáznak 150 métert úsznak le időre, vegyes technikával, szabályos rajttal. Ezen felül pedig már a mentésre is képzett delfin -diploma is megszerezhető, amiért 5 percen belül 200 métert kell tudni leúszni, ebből 15 m-t víz alatt, tudni kell lemerülni 3 méter mélységben, és felhozni onnan egy 2 kg-os súlyt, és ismerni a fuldokló ember mentésének technikáját.
Mindezt azért mondtam el, hogy érzékeltessem mekkora különbségek vannak az éppen úszni tudók és a vízben biztonságosan mozgók között. Egy-egy osztályban ugyanis, alig-alig szerzi meg néhány gyerek az arany fokozatot, és ők is többnyire valamelyik úszóklub tagjaként sajátították el rendszeres munkával a különböző technikákat, és szereztek hozzá állóképességet a vízben. Ebből kifolyólag már nem lepődhetünk meg azon, hogy milyen meggondolatlanul indulnak a mélyvíz felé szuppon, gumimatracon olyanok, akik azt hiszik magukról, hogy tudnak úszni. Vagy a szülők hiszik róluk, hogy úgy tudják, megtanultak úszni. Fatális tévedések ezek, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. A személyes felelősségen kívül hangsúlyoznám még a társadalomét is, amelyiknek lehetőséget kellene biztosítani ahhoz, hogy minden gyerek eljusson az arany delfin fokozatig, iskolán vagy klubbon belül, s hogy ez ne a szülők kötelezettségvállalásának a függvényeként működjön. Továbbá, ne csak azok kiváltsága legyen a rendszeres úszás lehetősége, akikben az edzők felfedezik a tehetség első jeleit, ami mellesleg még ennél többet, abban a pillanatban nem is jelent. Azt viszont igen, hogy amennyiben minél többen kezdenek el úszni, nem csak nagyobb biztonságban lesznek, hanem mert abból a tömegből már majd később versenyúszókat is lehet válogatni.
Végül a Talmudot idézném, amelyben az apa fia iránti kötelességeinek egyike, hogy megtanítsa úszni gyermekét, ami nem kevésbé fontos, mint az írás-olvasás elsajátítása!