Vajon milyen emlékeik vannak a mai végzős fiataloknak az iskoláról? Örülnek vagy szomorkodnak- e, hogy egy életszakasz véget ért? Egy biztosabbnak mondható közegből valóban kiszakadnak.
Ez a hónap a végzős tanulók számára életük egy szakaszának lezárását jelenti. Valamennyien ősztől az ismeretlen, az új felé indulnak el. A héten elbúcsúztak az ismert környezettől, az iskolaközösségtől.
Az elmúlt másfél évben két járványhullám is lezajlott, az oktatás egyetlen napra sem állt le, sikeresen zárul a tanév. Hogy kiben, mi zajlott le emiatt, hogy milyen volt ezt megélni? A fiatalok már nem kívánnak erre gondolni.
Közben a városban is lehet látni a csoportosulva vonuló fiatalokat. Ilyenkor arra gondolok, vajon, hogy élik ezt meg, és akarva akaratlanul eszembe jut, milyen érzés is volt az, amikor magam is végzős voltam.
Ma már tudom, hogy annak az időszaknak nagy jelentősége volt az életemben. Hogy az iskola helyszíne nemcsak egy földrajzi helyet jelent vagy egy épületet, arra évek múltával döbbentem rá. Érzelmek, emlékek kötődnek ehhez az időszakhoz. Éveken keresztül ez volt a második otthonom. Végzősként még nem tudtam mi vár rám. Majd Szombathelyen a középiskolás éveim alatt egy nagyon jó közösségbe kerültem. A tanárok szigorúságát az iskolai, valamint a kollégiumi közösség enyhítette. Biztonságban és elfogadva éreztem magam. Tudtuk egymást biztatni, támogatni, közösen tanulni, nézni a fiúkat, kirándulni, szórakozni.
Ballagóként felidéztük a közösen eltöltött éveket, és bíztunk abban, hogy meg tudjuk állni helyünket a világban. A ballagási batyunkban egy 10 filléres és egy pici, csomagolt töpörtyűs pogácsa volt az útravaló. No, meg persze egy csokor a jó kívánságokból. Annyira megtetszett ez a batyu, hogy a szekrényem ajtaján lógott évekig, míg el nem költöztem otthonról.
Önök még emlékeznek arra, amikor végzős általános vagy középiskolásként búcsúztak az iskolától, a társaktól? Bizonyára ismerős ez az érzés.
Vajon milyen emlékeik vannak a mai végzős fiataloknak az iskoláról? Örülnek vagy szomorkodnak- e, hogy egy életszakasz véget ért? Egy biztosabbnak mondható közegből valóban kiszakadnak. Ahogy néhányukkal beszélgettem, elfogadják, és bizakodva néznek a jövőbe, ami pozitívnak mondható. Rendkívüli tanulási helyzetek vannak mögöttük, ha a járványhelyzet miatti távoktatásra gondolunk, de itt is bizonyítottak, képesek voltak helytállni.
Vajon számukra mit ad a most induló jövő? Nem tudják mi vár rájuk, de büszkeség tölti el őket. Mindig lesznek olyan fiatalok, akik elmennek, helytállnak, akik tudják majd kamatoztatni tudásukat.
Ahogy telnek az évek, rájöttem arra, hogy az iskola adhat egyfajta tudást, de az élet valódi iskolája akkor kezdődik csak igazán, amikor kilépünk az életbe. Onnantól is naponta tanulunk.
Az élet tanít meg bennünket arra, hogy a mindennapokban miként kell helytállni. Az iskolai évek alatt kapott osztályzatoknak itt már semmilyen szerepe nincs. Felnőttként naponta vizsgázunk a családunk, gyerekeink előtt, s főleg magunk előtt.
Hogy tudunk kiállni önmagunkért, mennyire akarunk megfelelni másoknak, értékelve vagyunk-e, tudunk-e nemet mondani, mennyire akarjuk érvényesíteni saját akaratunkat? Figyelembe vesszünk-e másokat? Erre maga az élet tanít meg bennünket.
Keressük a biztonságérzetet. Üzenem a mai fiataloknak, hogy küzdjenek, és soha ne adják fel az álmaikat.
Legyen elegendő erejük, energiájuk a mindennapokhoz! És nemcsak fizikailag, hanem lelkiekben is tudjanak kitartani!
A mai végzős fiataloknak a sok megszerzett tudás mellé a ballagási batyujukba egy nagy kalap szerencsét is kívánok! Igenis jól jön a szerencsés kéz, a szerencsés személyiség.
Önök is így gondolják?
