Ha az egész világ ugyan nem is, de Európa nyugati fele minden bizonnyal felkapta a fejét május közepén a hírre, hogy egy kardszárnyú delfin, amit gyilkos bálnának, orkának is hívnak, a La Manche csatornából beúszott a Szajna torkolatán keresztül a folyóba, és árral szemben úszva halad azon felfelé. A biológusok, bálna- és óceánkutatók is meglepődtek a szokatlan jelenségen, hiszen az emlős nem szokott az édesvízhez, és a már megdőlt uszonyából is következtetni lehetett, hogy nem teljesen egészséges. Nagy feladat várt az állatmentőkre, miként tereljék vissza az óceánba a több tonnás állatot.A történet jelképességének erejére akkor döbbentem rá, amikor Franc Mesarič, a két évvel ezelőtt elhunyt muraszombati festőművész lendvai kiállításának finisszázsán belépve a lendvai zsinagógába, az Orka című festménnyel találtam szemben magam. Már magának a képnek a mérete is meghaladja az átlagost, érzékeltetve a vízből kiemelkedő lény méretét, amely az őt etető kéz felé löki ki magát. Láttunk már ilyen pillanatot aquaparkokban, de ha máshol nem, hát népszerű hollywoodi produkcióban mindenképpen. Az 1970-ben megfestett alkotás azonban épp olyan meghökkentő motívum a muravidéki, de akár a szlovéniai festészetben, mint amennyire idegen testként úszott felfelé a folyóban a kardszárnyú delfin Franciaországban. Az a kéz a festményen csak részben látszik. A csíkos anyagból készült ruha ujja azonban, mint mondják, rosszat sejtet a művészet jelképvilágában. Mégis ettől a kéztől függ ennek a feltételezhetően fogva tartott emlősnek az élete.
Miért választhatta az akkor hiperrealizmusban vagy fotórealizmusban festő alkotó éppen ezt a szokatlan motívumot. Tény az, hogy a DHML festőcsoport tagjaként merész változásokat hozott a vidékre, s hogy ezzel a tájtól idegen élőlény megfestésével jóval többet akart üzenni a vidámparkok nyújtotta élmény megidézésénél.
Most ez az orka, 50 évre rá, beúszott az édesvízbe. S ahogy az uszonya, úgy a hírek is hol itt, hol ott tűntek fel arról, miért is hagyhatta el természetes életterét. Merre tart, és miként lehetne visszaterelni az óceánba. Olvastam arról is, hogy leszakadhatott a csordától, s hogy majd drón segítségével, az anyja hangját utánozva vezetik vissza a torkolatig. Aztán azt is olvastam, hogy beteg, ezért veszítette el tájékozódási készségét. A legutóbbi hír viszont már arról szólt, hogy szenvedett és elaltatták.
Franc Mesarič festménye – s talán a művész erről mégis valahogy tudomást szerez odafenn – a vászonra vitt akrilon túl fél évszázaddal később jelentésrétegében egy újabbal gazdagodva érzékelteti, milyen váratlanul találhatjuk magunkat egy számunkra természetellenes közegben. Művészetének nagysága azonban éppen ebben rejlik – erősíti meg dr. Robert Inhof egyik róla írt tanulmányában – hogy a magány és a szorongás mellett megnyugvást is sugall. Mert hiszen, fűzhetjük még hozzá, az orka svéd eredetű kifejezésben a bír, a tud és a képes valamire rokon értelmű szavak jelentése bújik meg.
