Fotó: BoBo
Fotó: BoBo

A Szlovén Köztársaság Közigazgatási Bírósága elvetette a Horváth Ferenc nemzetiségi parlamenti képviselő által benyújtott, a funkciók összeférhetetlenségéről szóló figyelmeztetésre vonatkozó vádat. A Korrupcióellenes Bizottság, azaz a KPK, 2019-ben ebben a figyelmeztetésben rámutatott a képviselői és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöki posztjának összeférhetetlenségére. A Közigazgatási Bíróság az ítéletben tartalmi állást foglalt, miszerint a funkciók összeférhetetlenek és hogy a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség esete nem jelent kivételt a funkciók összeférhetetlenségéről szóló rendelkezésekben. A bíróság ítélete szerint a funkciók összeférhetetlenségére figyelmeztető jogi ügyirat helyes és törvényileg megalapozott, a bizottság az eljárást helyesen és a törvénnyel összhangban bonyolította le. A bíróság tehát megerősítette, hogy a képviselői funkció betöltése összeférhetetlen a muravidéki nemzeti közösség elnöki posztjával. A parlamentben most van tárgyalás alatt a képviselőkről szóló törvény módosítási javaslata, amely szerint a jövőben a két funkció összeférhető lenne. A törvénymódosítást szeptember 19-én tárgyalja a parlament nemzetiségi bizottsága.