A hosszúfalui származású Stefanec, leánykori nevén Simonka Ilona, illetve Ilus a három bátyját követve kivándorolt Chicagóba, és immár 55 éve az Amerikai Egyesült Államokban él.
A petesházi származású Hrelja Ruth egyetemistaként és fiatal dolgozóként különböző országokban szerzett tapasztalatot. Párjával és kislányával jelenleg Belgiumban, Brüsszelben él, és az Európai Bankok Föderációjában dolgozik.
A dobronaki származású Cuk Leona két ország, Ausztria és India között osztja meg életét. Reiki tanácsadóként az évek során felhalmozott ismereteivel igyekszik másoknak is segíteni.
A kámaházi Gazdag, szül. Sabján Emma és Gazdag Lajcsi több mint fél évszázada Ausztriában él. Kezdetben még fontolgatták a hazatérés gondolatát, azonban elsősorban a gyerekeik, unokáik miatt az ausztriai letelepedés mellett döntöttek.
Šanca Simon az Erasmus program keretében utazott először néhány hónapra Norvégiába. Az ottani élet- és gondolkodásmód úgy megragadta a szerdahelyi fiatalt, hogy amikor munkahelyi felkérést kapott Norvégiából, felkerekedett, és útnak indult.
Leskó Júlia 1960-ban 20 éves fiatal lányként indult el a nagyvilágba. Vallomása szerint honvágya sohasem volt, azonban a technika vívmányainak köszönhetően még mindig szinte naponta tartja a kapcsolatot a szülőfölddel.