Obvestila

Ni obvestil.

Obvestila so izklopljena . Vklopi.

Kazalo

Predlogi

Ni najdenih zadetkov.


Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

MMC RTV 365 Radio Televizija mojRTV × Menu

Kisebbségben

351 epizod

Kisebbségben

351 epizod


A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.

18.03.2021

Kisebbségben

A koronavírus-járvány miatt sajnos idén is csak virtuálisan tudtuk ünnepelni a legnagyobb és legszebb magyar nemzeti ünnepet, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapját. Az epidémia miatt bevezetett megszorítások egyebek közt, a márciusi ifjak vívmányai közt is szereplő, egyik legfontosabb emberi jogot, a szabadságot is korlátozzák a vírus terjedésének visszaszorítása érdekében. Mivel az intézkedések a gyülekezést és a rendezvények megtartásának tilalmát is tartalmazzák, ezért az ünneplések nem engedélyezettek. A közösségi élet, az együttlét, az ünneplés az online világba szorult. A forradalom és szabadságharc 173. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezések is. A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség egy megemlékező videót készített. A muravidéki magyar nemzeti közösség, valamint a községi magyar önkormányzatok vezetői a Szlovéniai Magyar Nagykövetséggel és a Lendvai Főkonzulátussal Hodostól Lendváig közösen koszorúzták meg az emlékhelyeket. A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség március 15-e alkalmából megjelentette az „Együtt-létben” című kétnyelvű kiadványt.


11.03.2021

Új öltözékben a kapornaki tájház

Az 1997-ben létrehozott Kapornaki Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény volt az első ilyen jellegű kezdeményezés a nemzetiségileg vegyesen lakott vidékünkön, amely a 20. század eleji őrségi nagygazda családok mindennapjait tárja elénk a Skerlák-házban. A gyűjtemény tavaly nem kimondottan csak a koronavírus-járvány miatt volt zárva, hanem felújítási munkálatok miatt is. A 90 ezer eurós beruházás során az épület kívül és belül is megújult. Román Szilvia, a Hodos Község Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Tanácsa elnökének elmondása szerint a gyűjtemény egy-két hét múlva újra látogatható lesz, amennyiben azt a járványhelyzet megengedi. Az elnökkel beszélgetünk mai nemzetiségi műsorunkban, nemcsak a kapornaki tájház felújításáról, hanem a koronavírus által meghiúsult programokról és emiatt a közösségi élet visszaszorításának következményeiről is.


04.03.2021

A nemzetiségi RTV stúdiók a koronavírus alatt is állják a sarat

A koronavírus-járvány kihirdetése a Szlovén RTV Magyar Műsorok Lendvai Stúdióinak munkájára is nagymértékben kihatott, hiszen a munkamenetet és a műsorrácsot teljes egészében a feje tetejére kellett állítani annak érdekében, hogy a hallgatóknak és a nézőknek anyanyelvükön szolgáltassunk friss információkat. A tavalyi év nehézségeiről és a megvalósított munkáról, valamint az idei év terveiről lesz szó mai adásunkban. A járvány az idei terveknek is valamennyire keresztbe tesz, de mindkét szerkesztőség arra törekszik, hogy a feladatoknak minél nagyobb mértékben eleget tegyen. A helyszíni közvetítések átmenetileg elodázva, a dokumentum-játékfilm forgatásának módja egyelőre kérdéses. A témáról a következő percekben Zver Ilonával, az RTV vezérigazgatójának magyar műsorokért felelős helyettesével, Magyar Lovrić Mirjanával, a Lendvai TV-stúdió felelős szerkesztőjével és Végi Józseffel, a Muravidéki Magyar Rádió felelős szerkesztőjével beszélgetünk.


25.02.2021

A MURABA Európai Területi Társulás

Lendva Község, Szentgotthárd Város Önkormányzata, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség és Magyarországon az Országos Szlovén Önkormányzat 2017 júliusában írt alá egyezményt a MURABA Európai Területi Társulás létrehozásáról. A négy partner a magyar és a szlovén nemzeti közösségek által vegyesen lakott területek együttműködése és fejlesztése érdekében tartós együttműködésre lépve hozta létre a társulást, melynek feladata együttműködési programok kidolgozása és megvalósítása a határtérségben, elsősorban uniós támogatások lehívásával. Papp Bálint igazgatóval, Orban Dušannal, a Közgyűlés elnökével és Kučan Mateja projektmenedzserrel beszélgetünk adásunkban.


18.02.2021

A Borda helyett egykörös többségi választási rendszer

A Szlovén Országgyűlés a héten rendkívüli ülésen tárgyalta és fogadta el a parlamenti választásokról szóló törvény módosítását, ami egyebek közt a nemzetiségi képviselők választási módjának szakaszaira vonatkozott. A nemzetiségi parlamenti képviselőket a jövőben nem a Borda rangsorolási módszer szerint választják a nemzetiségi választójoggal rendelkező polgárok, hanem az egykörös többségi választási rendszer szerint. Módosításra került az a cikkely is, amely a választásokon indulók jelöléséhez szükséges aláírások számát határozza meg. A nemzetiségi parlamenti képviselőjelöltnek a 30 választópolgári aláírás helyett ezentúl a nemzetiségi választólistán szereplők 1,5%-ának támogatására lesz szüksége.


11.02.2021

A járvány a Porabje szerkesztőségében is nehezíti a munkát

1991 februárjától jelenik meg a Porabje. Magyarországon ez az egyetlen szlovén nyelvű hetilap, amely anyanyelven tájékoztatja a Rába-vidéken élő szlovéneket. Kezdetben kéthetenként látott napvilágot, jó ideje viszont már hetente. A nemzetiséget érintő kérdésekről, az aktuális politikai eseményekről számol be magyarországi vonatkozásban, de a Szlovéniában történtekről is, külön hangsúlyt fektetve a Rába-vidéki eseményekre. A lap felelős szerkesztőjével, Szukics Mariannal beszélgetünk.


04.02.2021

Kisebbségben

A Kisebbségi Jogvédő Intézet tevékenysége Csóti György igazgató és Berden Mario, a muravidéki jogsegély iroda felelőse szemszögéből nézve.


28.01.2021

Kisebbségben

Elkezdődik a Magyarul a Muravidéken oktatási támogatások folyósítása. Beszélgetés Tóth Elizabetával, a Muravidéki Pedagógusok Egyesületének elnökével. 2021-ben népszámlálás lesz Szlovéniában. Göncz László történésszel és kutatóval, az Etnikai Kutatóintézet Lendvai Kutatócsoportjának munkatársával járjuk körül ennek a nemzetiségi közösségre vonatkozó fontosságát.


21.01.2021

Kisebbségben

Az MNMI, az MNTI, valamint a Szlovén RTV Magyar Műsorok Stúdiójának a szlovén kormány által biztosított külön támogatási összegből tervezett programjai és projektjei.


14.01.2021

Kissebségben

25 éves a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség. Beszélgetés Vida Törnar Judittal, a közösség jelenlegi elnökével.


07.01.2021

Kisebbségben

25 éves a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség. Beszélgetés Horváth Ferenccel, a közösség egykori elnökével.


31.12.2020

Kisebbségben

2020-as évértékelő beszélgetés Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnökével.


24.12.2020

Kisebbségben

25 éves a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség. Beszélgetés Halász Albert egykori elnökkel.


17.12.2020

Kisebbségben

25 éves a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség. Beszélgetés Cár Józseffel, a közösség első elnökével.


10.12.2020

Kisebbségben

Az MMÖNK Tanácsának üléséről, illetve a közösség 2021-es költségvetéséről. Az Esélyegyenlőségi Biztosi Hivatal tevékenységéről az emberi jogok világnapja kapcsán.


03.12.2020

Online plenáris ülést tartott a Magyar Állandó Értekezlet. 2021 a nemzeti újrakezdés éve lesz.

A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.


26.11.2020

Kisebbségben

A Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet (MMISZ) elnyerte a közhasznú civil szervezet státuszt. Varga Teodor elnökkel beszélgetünk ennek fontosságáról.


19.11.2020

Kisebbségben

A magyar nemzeti közösség gazdasági alapjának serkentési programja keretében újabb promóciós anyagok jelentek meg. Radamosban megkezdődtek a Korai Fejlesztő Központ építésének munkálatai.


12.11.2020

A Pomurje Horvát Kultúregyesület 15 éve

Lendva méltán híres a nemzetek békés együttéléséről, a toleráns, multikulturális klímáról. Ebben a közegben talált táptalajra a helybeli horvátság kulturális egyesülete is. A Pomurje Horvát Kultúregyesület idén már 15 éve gazdagítja Lendva művelődési és közéletét. A több mint 150 taggal büszkélkedő egyesület 15 évéről Đanino Kutnjak elnökkel és Grozdana Kasaš egyesületi taggal beszélgetünk az eheti Kisebbségben című műsorunkban, amelyben a magyar kormány adománycsomagjáról is szólunk.


05.11.2020

Kisebbségben

A községeknek járó magasabb átalány miatt további források állnak a kétnyelvű területek községeinek rendelkezésére. A kormány döntése alapján az önkormányzati nemzeti közösségek az állami költségvetésből kapott támogatás legfeljebb 30%-át a működésükhöz és programjaik megvalósításához szükséges ingó és ingatlan vagyonuk karbantartására fordíthatják. Röviden a Muravidéki Magyar Értéktár Bizottság tevékenységéről.


Stran 7 od 18
Prijavite se na e-novice

Prijavite se na e-novice

Neveljaven email naslov