Irena Šinko mezőgazdasági miniszter a héten a Muravidékre is ellátogatott, hogy felmérje az utóbbi hetek csapadékos időjárása által keletkezett károkat a mezőgazdasági terményeken. Hogy milyen támogatásra számíthatnak a termelők, azt egyelőre nem tudta megmondani. A miniszter asszony látogatásának összegzésével indítjuk a mai Helyzetképet, majd az erdőknek szentelünk figyelmet, ugyanis az erdők hete van most. Ezenkívül még egy miniszteri látogatásról lesz szó. Matjaž Han gazdasági, turisztikai és sportminiszter a héten a Rába-vidéken tartózkodott. A Cana Water italtöltő Kft. jelenébe és terveibe is némi betekintést nyújtunk, valamint összegezzük a Szabad Szlovén Szakszervezeti Szövetség nyílt napjait.