Demokrácia. Tudjuk-e mit is jelent-e szent szó, amelyet oly sokszor és oly szívesen hangoztatunk? A demokrácia görög eredetű szó, a démosz (nép) és a kratein (uralom) szavakból jött létre. Jelentése: népuralom, vagyis olyan politikai rendszer, ahol a nép gyakorolja a hatalmat. Hogy a demokráciának hány fajtája van, inkább ne menjünk bele, hiszen ennek vagy egy könyvtárnyi irodalma van. Mi most elégedjünk meg azzal, hogy a hatalom a miénk. És most joggal teszik fel sokan a kérdést: ez valóban így van? Vajon demokráciának lehet-e nevezni azt, amikor négy- vagy ötévente önkéntes alapon elmegyünk választani, egy párt vagy név elé teszünk egy ikszet, vagy rajzolunk valami csúnyát a szavazólapra, ezzel is kinyilvánítva véleményünket. A választás előtti egy hónapban olyan képviselőkkel is tudunk találkozni, akik korábban a nép, vagyis a hatalom tényleges gyakorlóinak még a közelébe se mentek, de – ahogy mondani szokás – felteszik a pléhpofát, és újabb mandátumért kuncsorognak a népnél. A nép pedig, örülve annak, hogy milyen fontos ő, hogy a jelöltek veszik a fáradságot, odamennek hozzá, kezet fognak vele, mi több, még néhány jelentéktelen szót is szólnak hozzá, a választófülke magányában valamelyikük neve mellé behúzza az ikszet.

Valóban ez a demokrácia? Vagy csak egyszerűen így alakult ki, így szoktuk meg, hogy nemegy képviselő elveszíti a kapcsolatot a néppel, a hatalom tulajdonosával. Mi pedig ezt észre sem vesszük, mert úgy gondoljuk, szegény képviselő olyannyira elfoglalt, hogy nem jut ránk ideje. Pedig éppen ránk kellene, hogy jusson a drága idejéből, mert elvileg minket képvisel, a mi érdekeinkért kellene felszólalnia, a törvények elfogadásakor a mi érdekeinket kellene előtérbe helyeznie, a mi jólétünkért kellene harcolnia, rendszeresen kellene tartania a kapcsolatot a munkaadójával, vagyis velünk, a néppel. Mindezt sajnos nem véletlenül írtam feltételes módban. Tisztelet a kivételnek, de a képviselőink megválasztásuk után önálló életre kelnek, egyéni- és pártérdekeket helyeznek előtérbe, teljesen megfeledkezve a munkaadójukról, akivel majd ráérnek négy év múlva foglalkozni, egy hónappal a választások előtt, amikor ismét megjelennek minden helyi rendezvényen, fotózkodnak, kedvesen és nyájasan szólnak a szavazókhoz, a lehető legszebb fényben igyekeznek tündökölni, ám közben ügyelve arra, hogy ne lógjanak ki túlságosan a sorból, hiszen ők is valahol a nép közül valók, ám egy kicsivel mégis többek. Valóban?