Alig két hónap múlt el az önkormányzati választások óta, máris annyi minden történt, hogy talán egy év is kevés a történtek megemésztéséhez. Azt tudjuk, hogy a választásokon a többség akarata érvényesül. És ez így helyes. De nem vagyok biztos abban, hogy a többség a választások utáni történtekkel is egyezik. Az újságírónak is lehet, sőt legyen is véleménye, amikor nem beszámolót ír egy-egy ülésről. Tudjuk, hogy mi történt a lendvai községi magyar önkormányzat alakuló ülésén. Hogyan osztódtak el a szavazatok, illetve ki kire szavazott, vagyis melyik tábor, és ha mindkettő, akkor mennyire tudtak lobbizni a szavazatokért, ami a muravidéki magyar önkormányzat tanácsába való bejutást illeti. Arról már nem is beszélve, hogy a muravidéki elnökválasztás előtt milyen és mennyi telefonhívás jött-ment.

Aztán jöttek a vélemények. Voltak, akik egyik oldalnak, voltak, akik a másiknak adtak igazat. Ha őszinték vagyunk, sokan senkinek sem adtak igazat, csak döbbenten néztek, hogy ilyen játszmák megtörténhetnek a nemzetiségi politikában, amelynek alkotmányos feladata a magyar nemzeti közösség érdekvédelme. Igen, játszmákról kell beszélni, mert a szavazások eredményei mindenki esetében ezt pontosan megmutatták. És amikor ezt az újságíró megírja, mert figyel és a dolgok mögé is belát, akkor a média a felelős a történtekért. A héten megtartott lendvai nemzeti közösség tanácsának ülésen a tanácstagok kérdőre vonták a kollégát, mert megírta meglátását. Mert mi az, hogy…? A média így, meg a média úgy! Mi az, hogy egyik tábor emberei, meg a másik tábor emberei? Ilyen nincs – mondják. Az újságírók találták ki. De hát ezt csak a vak nem látja, hogy nem erre ment ki a játék.

Van a tanácsban olyan is, aki kiáll saját érvei mellett és van, aki döntéseivel próbálja az új tanács becsületét menti, a magyarságot szolgálja, hogy ne érje még több szó a ház elejét. Van olyan is, aki nagybetűs Ember szeretne lenni. Legyen is. Elvárom tőle, hogy ezt cselekedeteivel is bizonyítsa. És ugye az újságírók: ha a középkorban lennénk, akkor talán a jelen helyzetben megköveznének, vagy akár máglyára is vetnének ezért a jegyzetért. A héten a lendvai magyar önkormányzat ülésén a bizottságok tagjait választották meg és a társalapított intézetek tanácsaiba neveztek ki tagokat. A szakszolgálat elkészített egy listát azon javaslatok alapján, amelyek a kitűzött határidőn belül érkeztek hozzájuk. Tudomásom szerint a szakszolgálat külön is felhívta a tanácstagokat, hogy jelezzék, ki melyik szerv munkájában kíván részt venni. Volt, aki vállalt szerepet, volt, aki nem. Elég az hozzá, hogy az ülésen, természetesen határidőn kívül, megjelent egy új lista, amelyen az úgynevezett „másik tábor” embereinek neve már nem szerepelt, mert az úgynevezett „mi embereinkre” cserélték ki őket. A szavazás során ez utóbbi, az ülésen előkerült lista győzedelmeskedett. Amikor megkérdeztük, hogy miért határidőn kívül, akkor azt a választ kaptuk, hogy mert demokrácia van. Az egy dolog, de a demokráciában is be kell tartani bizonyos, különösen megbeszélt szabályokat.

A történtek számomra semmi más, mint pimaszkodás. Szerintem a községben egy magas szintű tisztséget betöltő személy ilyen komolytalan dolgot nem művelhetne. Nagyon, de nagyon remélem, hogy az új tanács hozzáállásával, munkájával, valóban egységet fog alkotni, a közösség érdekeit szolgálja, úgy ahogy ezt állítják, és léptenyomon nem gáncsolják egymást. A szavakat munkával kell mielőbb bizonyítani. Olyan kevesen vagyunk és ha nem fogunk össze, akkor tíz-húsz év múlva már nem lesz szükség nemzetiségi tanácsra és ily mód ugye az oly sokszor emlegetett asszimilációt sem fogjuk leállítani.