Javaslatok
Nincs találat.
Találatok
Találatok
Találatok
Találatok
Találatok
Találatok
Találatok
Találatok
Nincs találat.
Találatok
Találatok
Találatok
Találatok
Rekordszámú gyermek ismerkedik Dániel próféta cselekedeteivel
Több mint ötven magyar fiatal vesz részt a Hagyományőrző jurtatáborban Őriszentpéteren.
Idén Dobronakon a templomtéren a Szent István-szobornál koszorúzással és szentmisével egybekötött központi ünnepségen emlékezett az államalapító királyra a muravidéki magyar közösség.
Nem volt magyar indulója a debreceni salakmotor versenynek.
Augusztus 24-én Bográcsfeszt, augusztus 31-én Lendvai Szüret hagyományos felvonulással. Etno-estek augusztus 25-től 29-ig. Szeptember 7-én a Vinarium kilátótorony évfordulója.
Svédországban majomhimlőben betegedett meg egy személy, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közvetlenül azelőtt az elsősorban Afrikában terjedő új mpox vírus okozta járvány miatt hirdetett közegészségügyi vészhelyzetet.
Esély azoknak, akik a tavaszi vizsgaidőszakban nem tudtak teljesíteni.
52. alkalommal találkoznak a művészek, akik huszadszor öntik bronzba műalkotásaikat Lendván.
Moravske Toplice Község központját sújtotta legjobban a vihar, szerencsére a kár nem tetemes.
Az erős szél tetőszerkezeteket rongált meg, és fákat csavart ki.
Az államalapítás tiszteletére Lendván a közeledő ünnep előtt vasárnap koszorúzással egybekötött szentmisét tartottak.
1903-ban beszereztek egy fecskendőt, majd 1904-ben Csekefán hivatalosan is megalakult az önkéntes tűzoltóegylet.
A 77. percben Anej Roman Leljak szerezte meg a vezetést a Naftának az Aluvar Beltinci ellen. A 90. percben Niko Zamuda állított be a 2:0-s végeredményt.
Az intézet a muravidéki magyar identitás, nyelv és kultúra megőrzése és népszerűsítése érdekében végzett három évtizedes kiemelkedő munkájáért részesült díjban.
A díjat a hosszabb időn át végzett kiemelkedő közművelődési tevékenysége, a korszerű művelődés és a művészi ízlés fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként vehette át.
Egyetlen fecske naponta mintegy 850 rovart, köztük vérszívókat pusztít el.
2006 óta Szlovéniában elérhető a méhnyakrákot is okozó HPV elleni védőoltás.
Az első erdei tábor, ahol a gyerekek és a természet kapcsolata van a középpontban.
Neveljaven email naslov