Foto: MMR
Foto: MMR

Április végén befejeződött a márciusban meghirdetett „Gibko kilométereket gyűjt az egészségért és a gyerekek ingyenes sportüdülésére” című lendvai egészségmegőrző program. Ennek keretében futva, gyalog és kerékpáron lehetett gyűjteni a távokat. Összesen 21 280 kilométer gyűlt össze. A Gibko egyesület két vezetője, Gyurkač Renata és Horvat Tjaša szerint elégedettek a három egésznapos esemény („Hányszor juthat fel Lendva a Lármafáig egy nap alatt?”, „Hány kilométert teker Lendva egy nap alatt?” és „Hány kilométert fut Lendva egy nap alatt?”) részvételével és visszhangjával. A főleg családok, de gyerekek és idősek körében is nagy népszerűségnek örvendő eseményeken összesen valamivel kevesebb mint 600-an vettek részt, akik közel 3 500 kilométert gyűjtöttek össze. Futással 464-et, kerékpározással pedig 3 012-t. A közel 18 000 kilométert pedig a kéthónapig tartó akcióval sikerült begyűjteni. A programnak jótékonysági célja is volt. A szponzoroknál azonban nem voltak eredményesek – mondta Tjaša Horvat, hiszen a környező vállalatok közül mindössze egytől kapott támogatást az egészségmegőrző program. Az adományokból 1 200 euro gyűlt össze. Az összeget a nyári sporttáborok kivitelezésére fordítják, de továbbra is várják az adakozók felajánlásait a Gibko egyesület oldalán feltüntetett számlára.