December 7-én a Terepjáró című műsorunkban számoltunk be a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsának december 6-i üléséről. A beszámoló azon pontjánál, amely a tanács által elfogadott Lendva Község Felügyelőbizottságának, illetve az Adakta vállalat külső revíziójának zárójelentésére irányul, nem számoltunk be dr. Halász Albert, az intézet igazgatója által bemutatott dokumentumról, amelyet a Pénzügyminisztérium költségvetést ellenőrző hivatalának felügyelősége adott ki.
Ebben a dokumentumban az illetékes felügyelő egyértelműen kimondja, hogy Lendva Község Felügyelőbizottsága tévesen állapította meg, hogy a perköltségek kifizetése magánszemélyek ügyében történt volna, ezért törvénybe ütközne. Álláspontja szerint dr. Halász Albert a bírósági perköltségek kifizetésével nem járt el törvényellenesen. A jelentés kitér arra is, hogy Hajdinjak Prendl Silvija egykori tanácselnöknek Leon Novak, a Lendavainfo portál felelős szerkesztője ellen indított perében, mint az intézet tanácsának elnöke van feltüntetve, és az intézmény ügyében járt el.

A jelentés megmagyarázza, hogy a tanács ugyan része a közintézetnek, azonban nem rendelkezik jogi önállósággal, így a tanács elnökének a tanácsot és annak érdekeit csak magánper útján van lehetősége képviselni. Ezért a korábbi elnökasszony eljárása jogszerű volt.

Az ülésről készült beszámolóban azt sem mondtuk el, hogy Süč Dejant, a dolgozók képviselőjét annak ellenére, hogy érvényes mandátuma van, az ülés összehívója nem hívta meg a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsának ülésére. Ennek elmulasztását az ülésen az elnök magára vállalta. Az érintettektől elnézést kérünk.