A délelőtti sajtótájékoztatón a kormány legújabb rendeleteit mutatta be Aleš Hojs belügyminiszter, Simon Zajc, a Gazdasági Minisztérium államtitkára, dr. Mateja Logar, a szakmai csoport vezetője és dr. Milan Krek, az Országos Egészségvédelmi Intézet igazgatója. A részletek Botka Ágnestől.
A járványügyi helyzetkép mutató szerint tegnap 4 258 PCR tesztet végeztek el, 745 személy volt fertőzött. 620 személyt ápolnak koronavírussal a kórházban, és 154-et kezelnek intenzív osztályon. 11 személy hunyt el.
A rendelet, amely ma éjféltől lép életbe, és a mozgás korlátozását szabályozza, lényegesen módosul – jelentette be Aleš Hojs belügyminiszter a mai sajtótájékoztatón. Mivel az egész ország narancssárga színű a kormány szemaforja értelmében, így a régiók közötti átlépés korlátozását feloldják. A másik lényeges változás a gyülekezésre és a rendezvények szervezésére vonatkozik. Az alkotmánybíróság határozata értelmében ez a múlt héten fel lett oldva. A kormány felkérésére, tekintettel a járványügyi helyzetre, nem kaptak újabb utasítást a gyülekezés korlátozására vonatkozó kérelmükre. Így a szakmai csoporttal konzultálva a csoportosulást újból 10 főre korlátozzák, mégpedig akkor is, amikor erre engedélyért a közigazgatási egységekhez fordulnak. Tehát a 100-as létszám megszűnt! A zárt helyiségekben egy személy számára 30 négyzetmétert kell biztosítani, és nem lehetnek bent többen, mint 10-en. A szabadban 10 négyzetméteren nem lehet több ember 10-nél, belső térben továbbra is kötelező a maszk használata, a szabadban pedig akkor, ha a megfelelő távolság betartása nem lehetséges.
A határátlépésre vonatkozó rendelet vasárnap éjféltől lép életbe, jelentősebb változás ez esetben nincsen. A szakma javasolta azoknak a védőoltásoknak a figyelembevételét, amelyekkel oltanak, ide tartozna az orosz, a két kínai és az indiai védőoltás is. A rendelet tartalmazza, hogy melyik esetben hány napnak kell eltelnie az oltástól, hogy az érvényessé váljon.
Azok számára, akik ingatlannal bírnak a határon túli övezetben, a határátlépésre vonatkozó engedély 48-ról 72 órára bővül. Esetükben érvényes a gyors antigén teszt elfogadása.
Simon Zajc, a Gazdasági Minisztérium államtitkára elmondta, hogy az új határozat az árukínálatra és szolgáltatásokra vonatkozóan, április 24-től május 2-áig lesz érvényben. Valamennyi statisztikai régióban maradnak az eddigi enyhítések. A muravidéki régióban a sárga fázisra vonatkozó vendéglátóipari lehetőségek adottak, de csak bizonyos feltételek mellett, mint a tesztelés, a betegségen való átesés, az átoltottság. Az éjszakai bárok, diszkók továbbra is zárva tartanak.
Újdonságnak számít az elszállásolás lehetősége a maximum 30 szobát működtető vendéglátóipari létesítményben, a vendéglátóhely nagyságától függetlenül, minden hozzá tartozó szolgáltatással. Ez esetben is figyelembe kell venni azokat az előírásokat, amelyek részletesen taglalják a védekezési intézkedéseket.
A vendéglátóiparban a vendégeket reggel héttől este hétig lehet kiszolgálni, ez a korlátozás nem vonatkozik a szálláshelyet kínálókra. A vendéglőkben a vendégeknek 30 perc után el kell hagyniuk a vendéglátóipari létesítményt az engedélyezett nyitva tartás után.
Doc. dr. Mateja Logar, a szakmai csoport vezetője kihangsúlyozta, hogy a kórházakra továbbra is nagy nyomás nehezedik, de mivel általánosságban csillapodott a járvány, ezért egyeztek bele bizonyos intézkedések enyhítésébe. A csoportok esetében azonban a 10-es létszámot látták jónak. Jelenleg az országban kb. 10 000 aktív esetről beszélhetünk, ami annyit jelent, hogy 100 ember körében legalább 2 fertőzött.
Ami a kultúrát és egyéb tevékenységeket illeti, az adott minisztériumokkal egyeztetnek majd a nyitás lehetőségéről. Az enyhítések ellenére tisztában kell lennünk, hogy a vírus továbbra is itt van a körünkben, és elővigyázatosnak kell maradnunk.
Ismételten elmondta, amennyiben betegek vagyunk, maradjunk otthon, még akkor is, ha a tesztünk negatív. Egyébként zárt helyiségekben használjunk maszkot, és szellőztessünk rendszeresen.
A kilátások szerint május elsejét követően megkezdik az 50 év feletti korosztály oltását.
Dr. Milan Krek, az Országos Egészségvédelmi Intézet igazgatója ismertette, hogy közel 400 000 embert oltottak be eddig Szlovéniában az első oltással. A pandémia sajnos nem enyhül – mutatta be az adatokat. Emelkedik a fertőzöttek száma Ázsiában, Amerikában, miközben Európában némi csökkenés mutatkozik. Világszerte emelkedik az elhalálozások száma is a fertőzés következtében. Ennek egyik oka, hogy új vírustörzsek jelentkeztek. Ebből kifolyólag nélkülözhetetlen a megelőzés és a vakcináció. Az úgynevezett R mutató magasabb az egynél, a 14 napos fertőzöttségi arány április 20-án 134 volt a világban.
Szerencsére Szlovéniában ezzel szemben csökken a fertőzöttek és az elhalálozottak száma. A szomszédos országok közül Horvátországban emelkedik a legmagasabb arányban a fertőzések száma a régióban.
A Jožef Štefan Intézet számításai szerint a jelenlegi helyzetből kiindulva a napi fertőzések 300 alá kb. június közepére csökkennének. Ehhez azonban be kell tartani a megelőzésre irányuló utasításokat, és folyamatosan buzdítani az embereket a vakcinációra – nyilatkozta egyebek között a Szlovén Egészségvédelmi Intézet igazgatója a mai sajtótájékoztatón.