Az egységes személyi számomból, az ún. emsoból megállapítható, hogy nem vagyok „mai gyerek”, és mégis lépten-nyomon meglepnek dolgok. Mostanában szinte hihetetlenkedve figyelem, mennyire kifogyott az emberekből a pozitív hozzáállás, a jónak az előnyössége vagy legalább előnyben részesítése. Bármi is történik, bármiről is beszélünk, bármire is készülünk, ellentétben a közismert táncdal szövegével nem „csak a jóra emlékezünk”, hanem a rosszra fókuszálunk. Kellemetlenből mindig van elég, minek még a pozitívnak, jónak ígérkező vagy már biztosan eredményesnek nevezhető dolgokat is elrontani, már előre lebombázni?