Alapítóként Lendva Községnek hozzájárulását kell adnia a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsa által december 13-án, levelező ülés keretében elfogadott határozathoz, mely dr. Halász Albert intézetigazgató felmentésére irányul. A községi tanács tegnap rendkívüli ülés keretében szavazott a beterjesztett hozzájárulási javaslatról. Már maga a napirendi pont elfogadása is kisebb vitát váltott ki.

A szavazás előtt több tanácstag is elégedetlenségét fejezte ki a lassan már 3 éve húzódó konfliktus elfajulása miatt. Horváth Ferenc tanácstag kifogásolta, hogy az érintett igazgatót és a községi felügyelő bizottság elnökét nem hívták meg az ülésre, továbbá kételyeit fejezte ki, hogy helyes-e, hogy az intézet tanácsa levelező ülésen döntött az igazgató felmentéséről. Süč Dejan, aki a dolgozók képviselőjeként tagja a KKK Tanácsának is, a levelező ülés ügymenetét bírálta. A vita során, amely nem volt személyeskedésektől mentes, több tanácstag is aggodalmának adott hangot, egy esetleges bírósági per miatt az igazgató részéről.
Magyar János polgármester tájékoztatta a tagokat, hogy nem a községi tanács feladata felmenteni az igazgatót, hanem a KKK tanácsának. A községi tanács mindössze arról dönt, hogy támogatja-e a felmentési eljárás folytatását. A tanács döntése kötelező érvényű a KKK tanácsa számára, miközben a társalapítók csak véleményezést nyújtanak be, amely viszont nem kötelező érvényű.

A szavazásra bocsájtott határozatot végül a jelenlévő 15 tanácstagból 10-en támogatták, ezzel az alapító Lendva Község hozzájárulását adta a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsának az igazgató felmentéséről szóló eljárás folytatásához. A döntést a Lendvai KKK Tanácsának továbbítania kell dr. Halász Albert intézetigazgató részére, akinek utána 15 nap áll rendelkezésére a reagálásra.