Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
A Varis vállalat, Európa egyik legnagyobb előregyártott fürdőszobagyártója az idén ünnepli fennállásának 45 éves évfordulóját. Had említsük meg, hogy az első sorozatgyártású fürdőszobák 1972-ben készültek, az akkori, Münchenben megtartott olimpiai játékokra. A Varis hat évvel később kezdte el gyártani őket. Tény, hogy 45 évet 45 percbe képtelenség belesűríteni, de megállunk néhány mérföldkőnél. És ezekről Sabina Sobocan, a vállalat igazgatója és Stefán Sobocan, a vállalat prokuristája, vagyis a két társtulajdonos tud legtöbbet mondani.

Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.

Ismét Franc Režonja lett a Muraszombati Mezőgazdasági Intézet igazgatója. Honnan hová tart az intézmény, egyáltalán milyen a helyzet a mezőgazdaságban?

Beszélgetés Göncz Lászlóval, a szlovén parlament magyar nemzetiségi képviselőjével és Kissné Köles Erikával, aki a szlovén kisebbség szószólója a magyar Országgyűlésben.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
A második világháború 72 évvel ezelőtt májusban ért véget Európában. Ugyanakkor május 9-én az Európa-napot is ünnepeljük. Hova halad kontinensünk, van-e esély a békére, mennyire fenyeget a háború?
Neveljaven email naslov