Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
A Kapcai József Attila Művelődési Egyesület számára az 1981-es esztendő egy fontos mérföldkőnek számít, hiszen akkor alakult meg hivatalosan is. A falusiak a magyar kultúrát már korábban is ápolták, amiről régi fényképek tanúskodnak. A kapcai műkedvelők az elmúlt évtizedekben rengeteg szabadidőt feláldoztak azért, hogy a hagyományokat megőrizzék és továbbadják. A sikeres szakkörök munkája révén elvitték Kapca település és a muravidéki magyar közösség hírét a Kárpát-medence minden irányába. Ezt bizonyítja az egyesület számos cserekapcsolata is, akikkel a kapcaiak együtt ünnepelték meg a kerek jubileumot. A négy évtized során az egyesületet Lebár Irén, dr. Zágorec-Csuka Judit, Varga Teréz, Koter Gizella és Kolenko Alenka vezette. Az egyesület élén már 12 éve Herženjak Mária áll, akivel az ünnep kapcsán saját tevékenységéről, az egyesület sikereiről és a jövő terveiről beszélgettünk.
356 epizod
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.

Február 21-e az anyanyelv nemzetközi napja. A Lendvai Járásbíróságról Ljutomerbe helyezik át a Szabálysértési Irodát. A Szlovén RTV Magyar Műsorok Stúdiója promóciós kiadványt jelentetett meg.
Eredményes év van a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség mögött. A számos program megszervezése mellett Vögyifaluban ingatlant vásároltak, amit idén tájházzá alakítanak át. Beszélgetés Vida Törnar Judit elnökkel és Horvát Tomi alelnökkel.
Beszélgetés Orban Dušannal, Šalovci Község MÖNK Tanácsának elnökével a négy évre vonatkozó elképzeléseiről.
Újra gondok vannak a községi nemzeti közösségek finanszírozása körül. Közös magyar-szlovén projekt indul a gyerekek korai fejlesztésének serkentése érdekében.
A Szlovén Parlament Nemzetiségi Bizottságának ülésén az RTV nemzetiségi stúdióinak, valamint az őshonos közösségek nyomtatott sajtójának problémáiról.
Megalakult a MMÖNK Tanácsa. Horváth Ferenc harmadik elnöki mandátuma kezdődött el. Milyen terveket tűzött ki célul?
Horváth Ferenc, nemzetiségi országgyűlési képviselő, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke értékeli a 2018-as esztendőt.
Kovács Katalin Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott. Megalakult a Moravske Toplice Községi MNÖK Tanácsa. A Lendva Községi MNÖK megvásárolta a völgyifalui tájház létrehozásához szükséges ingatlant.
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.
Alakulnak a községi nemzeti közösségek tanácsai. Lendva Községben Magyar Jánost választották polgármesternek.
XVII. ülését tartotta Budapesten a MÁÉRT, a külhoni magyar szervezetek legfontosabb fóruma. Az önkormányzati választásokon új tanácstagokat választottunk a községi nemzetiségi tanácsokba.
Önkormányzati választások a nemzetiségileg vegyesen lakott községekben – kikre és hogyan szavazunk?
Készül a Rába-vidéki szlovén közösség fejlesztési programja. Beszélgetés Ropos Mártonnal, az Országos Szlovén Önkormányzat elnökével.
Beszélgetés dr. Boris Jesih szentgotthárdi főkonzullal a főkonzulátus tevékenységéről és a Rába-vidéki szlovén közösség helyzetéről.
A kormány és a nemzetiségi képviselőcsoport együttműködési megállapodást kötött. Ülésezett Šalovci Község MNÖK Tanácsa. Alakuló ülését tartja a szlovén parlament nemzetiségi bizottsága. Az MMÖNK és a Szlovén Méhész Szövetség együttműködési megállapodást ír alá. Áder János, Magyarország elnöke Szlovéniába látogat.
A magyar és a szlovén kormány képviselőinek jelenlétében, ünnepélyes keretek között nyitották meg a Kézművességek Házát Dobronakon. Ugyanakkor átadták rendeltetésének a felújított pártosfalvi óvodát és a dobronaki óvodánál kialakított játszóteret.
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.
Neveljaven email naslov