Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa két évvel ezelőtt fogadta el a közösség gazdasági alapjának serkentési programja kibővítését, amely a mezőgazdasági tevékenységre vonatkozott. A Mezőgazdasági, Erdészeti és Élelmezési Minisztérium által finanszírozott négyéves program három évre szűkült, egy évvel később indult, és 2024-ben fejeződik be. Idén kezdték el kialakítani Bánután a Mintagazdaság tevékenységét, amelynek községenként kihelyezett egységei lesznek. A gyümölcs-, zöldség- és takarmánytermelés egy része megkezdődött, jövőre még többet terveznek. Rövidesen az állatok is megérkeznek a gazdaságba. Mai adásunkban a Mintagazdaságot, a közösség mezőgazdasági tevékenységét mutatjuk be. Műsorunk vendége lesz Horváth Ferenc nemzetiségi országgyűlési képviselő, a program megálmodója, Orban Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke és Bojnec Elizabeta projektvezető.
355 epizod
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.

Horváth Ferencet, a magyar nemzetiségi közösség országgyűlési képviselőjét legfontosabb feladatairól faggatjuk. Szólunk a régió gazdaságfejlesztésének fontosságáról, a szlovén-magyar kapcsolatokról és számos más, a nemzetiségi közösséget érintő kérdésről.
Tájházakat újítanak fel, illetve újakat alakítanak ki a szlovén Gazdaságfejlesztési és Technológiai Minisztérium támogatásával. Ennek keretében a két legnagyobb projekt a domonkosfai és a völgyifalusi tájház.
Beszélgetés Horváth Ferenccel, a magyar nemzeti közösség új parlamenti képviselőjével arról, hogy az országgyűlésben milyen politikát folytat, mely témák felvetését tűzte ki célul, és milyen szerepet vállal a kormányalakításnál?
Június 3-án, vasárnap országgyűlési választások lesznek Szlovéniában. A magyar nemzetiségi képviselői helyre ketten, Horváth Ferenc és Sobočan Gabriela jelöltették magukat. Hogyan adjuk le szavazatunkat, hogy voksunk érvényes legyen?
A Szlovén Kormány elfogadta a nemzetiségileg vegyesen lakott községek és a községi nemzeti közösségek finanszírozásáról szóló kormányrendeletet, amelyben nem vette figyelembe a magyar nemzeti közösség javaslatait és véleményét. Ezzel kapcsolatosan kértük ki a nemzeti közösség néhány képviselőjének véleményét.
Jövő héten jelenik meg a magyar nemzeti közösség gazdasági alapja serkentési programjának pályázata. Beszélgetés Szabó Líviával, a program koordinátorával.
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.
Göncz László nemzetiségi országgyűlési képviselő 10 évig képviselte a muravidéki magyar közösséget a parlamentben. Az egy évtized eredményeiről, a parlamenti munkájáról kérdezzük.
A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtési szakasza utáni teendők. A Bánffy Központban megnyílt az Őshonos magyar közösségek a Kárpát-medencében című kiállítás. A MMÖNK küldöttsége a szombathelyi és a muraszombati püspöknél.
Szlovéniában június 3-án tartanak országgyűlési választásokat. Az „oktatási projekt” keretében közös iskolanapot tartottak. Megvannak a BGA A magyar kultúráért és oktatásért pályázat eredményei.
Országgyűlési választások Magyarországon. A Takarékpénztártól a Főkonzulátusig – új kiadvány az épületről.
Megvan a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezéshez szükséges több mint egymillió aláírás. Kissné Köles Erika lesz a Magyarországon élő szlovén nemzetiség parlamenti szószólója a következő mandátumban is.
Lendva multikulturális, többnemzetiségű város, amelyet a szlovén és a magyar kultúra és hagyományok mellett más nemzetek öröksége is gazdagít. E heti műsorunkban a Pomurje Horvát Művelődési Egyesület életébe nyerhetnek betekintést, amely immár 13 éve gazdagítja Lendva kulturális, idegenforgalmi és gasztronómiai kínálatát.
Kedd óta Szlovéniának már csak ügyvezető kormánya van. Mit jelent ez a nemzeti közösségeket érintő kérdéseket illetően? Milyen év van a Lendva Községi MNÖK mögött?
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.
A Muravidéken milyen volt az érdeklődés a Szülőföldön magyarul nevelési-oktatási támogatás iránt? A Dobronak Községi MÖNK 2017. évi zárszámadásáról.
Lendván járt Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter. A szlovén országgyűlés első olvasatban elfogadta a Szlovénia területén élő, az egykori Jugoszlávia nemzeteinek és nemzetiségeinek számító kisebbségi közösségek kulturális jogait szabályozó törvényjavaslatot.
Egyeztetés a nemzetiségileg vegyesen lakott községek és a községi magyar önkormányzatok társfinanszírozásáról szóló kormányrendeletről. A Szlovén RTV magyar nyelvű stúdióinak jubileumi évéről.
A szlovén kultúra ünnepe alkalmából Ropos Mártonnal, a Magyarországi Szlovén Önkormányzat elnökével beszélgetünk a Rába-vidéki szlovén közösség helyzetéről, fejlődéséről, problémáiról.
Neveljaven email naslov