Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
A kultúra fogalmának három jelentést tulajdonítunk. Az első szerint a kultúra az ember által létrehozott tárgyi és szellemi értékek összessége. Ide tartozik a művelődés és műveltség valamennyi területe. A második jelentés az egyén iskolázott mivoltára vonatkozik, míg a harmadik valaminek a biológiai értelemben vett termesztésére. Például a cukorrépa is kultúra, csak éppen szántóföldi.
Ha a fogalom első magyarázatát nézzük, akkor a kultúra olyan alapjelenség, amely meghatározza a társadalmat, meghatározza az embert. Társadalomtudományi megközelítésben olyan értékek halmaza, amely generációról generációra öröklődik, s mint ahogy a kommunikációban is, szükség van hozzá átadóra és befogadóra. Csak közösségi létben létezhet, és az egymással való érintkezésben marad fenn. Kultúra lehet az írott szó, a szájhagyomány, a dal, a festmény, a fénykép, de lehet egy öltés, egy ház, egy mozdulat is. A kultúra mi magunk vagyunk, a nyelvünk, az ismereteink, a szokásaink. Az, amit magunk körül megalkotunk az utókor számára.
Muravidék mindig is soknemzetiségű vidék volt, sokféle ember, nyelv és hagyomány találkozási pontja. Szerintem mi, itt élők gazdagabbak és jobbak lettünk ezáltal. Látókörünk szélesedett, és nyitottabbak lettünk. Mindezt úgy, hogy saját identitásunkat, gyökereinket nem veszítettük el.
A magyar kultúra napja alkalmából sokszor felmerül a kérdés, kik is vagyunk, hova is tartozunk, mi lesz velünk. A nemzet legfontosabb összetartó ereje a kultúrája és a nyelve. Ha nincs művelője, eltűnik mind a kettő. A kultúra nemcsak a múlt értékeinek továbbadásában játszik szerepet, hanem alakítja a jelent és a jövőt. Segít a tájékozódásban, gyarapítja a szellemi tőkét, erősíti a közösséget. Muravidéken, egy többnemzetiségű közösségben ez még fontosabb. Úgy gondolom, nyitottnak kell maradnunk más kultúrák felé is, hiszen az új ismeretek teszik gazdagabbá az embert. De ettől még nem kell lemondanunk saját magunkról. Kodály Zoltán zeneszerző fogalmazta meg: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”
707 epizod
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

Ha az idén csak a vírustól és a korrupt, becstelen politikusoktól szabadulunk meg, már jó évünk lesz! Ami ennél több lesz, az már csak hab a tortán!
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Advent harmadik vasárnapja van, a main kívül már csak egy gyertyát kell meggyújtanunk adventi koszorúinkon.
A koronavírus miatt az idei karácsony is más lesz. Tegyenek róla, hogy a jelenlegi helyzetben is örömteli és boldog legyen! Vigyázzanak magukra!
Egy nagy eseményt nem hiúsított meg ez a fránya vírus. A Muravidékre látogatott a szlovén kormány. A kormány egyes tagjai nemcsak látogattak, hanem a hírekből ítélve, több napig itt is tartózkodtak
A közösségi tudat, a felelősség nem úgy terem, mint a vadvirág. A nevelés, a szocializáció eredménye.
„A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.” (Albert Einstein)
Lehet, hogy néhány évvel ezelőtt a tőlünk nyugatabbra lévő államok polgárai hasonló megrökönyödéssel néztek ránk, ahogyan most mi tekintgetünk ezekre a „barbár” déliekre, de azért időzzünk el egy picit annál, hogy mi hol is tartunk.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Ha mást nem, akkor a szőlőhegyeket beültetjük gyümölcsfákkal, abból is biztosan lehet jó bort csinálni. A pincéket pedig átalakítjuk szállásokká távoli vendégek számára.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Az általános jólétnek az egyének jogai fölé kellene kerekednie.
A „Covid-19 világában” a védőoltás felvételével vagy annak elutasításával, a PCT feltételekről szóló bizonylat felmutatásával vagy elutasításával nemcsak saját sorsunkról, hanem embertársaink sorsáról is döntünk.
Az oktató-nevelő munkát egységben látják és végzik.
A törvénymódosítási javaslat szerint 500-tól 1 000 euróig lenne büntethető az illetlen viselkedés politikusokkal szemben.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Neveljaven email naslov