Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
A gazdasági válság helyreállítása és az energiahordozók drágulása nagy hatással van a társadalomra, az állami szervek, a vállalatok és mindenféle intézmény működésére. A kiadása ugyanis mindenkinek emelkedik, legyen egyén, vagy jogi személy, magán-, vagy közvállalat. Így van ez a világ valamennyi országában, Szlovéniában és itt a Muravidéken is. A nehéz pénzügyi helyzet a nemzetiségi intézményeket sem kíméli. Két héttel ezelőtt hallottuk, milyen nehézségek elé néz a tájékoztatási intézet és a művelődési intézet egyaránt. Mai adásunkban arról lesz szó, hogy ebből a szempontból mi vár házunk tájára, tehát a Szlovén RTV Lendvai Nemzetiségi Stúdióira. Zver Ilona igazgatóval, valamint Végi Józseffel, a Muravidéki Magyar Rádió és Magyar Lovrić Mirjanával, a Lendvai TV Stúdió felelős szerkesztőjével beszélgetünk. A tavalyi tervek megvalósultak, a műsorrácsban néhány új vagy felújított adáson kívül nagyobb változásokra nem került sor, az idei finanszírozás pedig a tavalyi szinten marad. Ez azt jelenti, hogy a 2023-as évet is a takarékos tevékenykedés fogja jellemezni.
354 epizod
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.

Beszélgetés Orban Dušannal, Šalovci Község MÖNK Tanácsának elnökével a négy évre vonatkozó elképzeléseiről.
Újra gondok vannak a községi nemzeti közösségek finanszírozása körül. Közös magyar-szlovén projekt indul a gyerekek korai fejlesztésének serkentése érdekében.
A Szlovén Parlament Nemzetiségi Bizottságának ülésén az RTV nemzetiségi stúdióinak, valamint az őshonos közösségek nyomtatott sajtójának problémáiról.
Megalakult a MMÖNK Tanácsa. Horváth Ferenc harmadik elnöki mandátuma kezdődött el. Milyen terveket tűzött ki célul?
Horváth Ferenc, nemzetiségi országgyűlési képviselő, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke értékeli a 2018-as esztendőt.
Kovács Katalin Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott. Megalakult a Moravske Toplice Községi MNÖK Tanácsa. A Lendva Községi MNÖK megvásárolta a völgyifalui tájház létrehozásához szükséges ingatlant.
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.
Alakulnak a községi nemzeti közösségek tanácsai. Lendva Községben Magyar Jánost választották polgármesternek.
XVII. ülését tartotta Budapesten a MÁÉRT, a külhoni magyar szervezetek legfontosabb fóruma. Az önkormányzati választásokon új tanácstagokat választottunk a községi nemzetiségi tanácsokba.
Önkormányzati választások a nemzetiségileg vegyesen lakott községekben – kikre és hogyan szavazunk?
Készül a Rába-vidéki szlovén közösség fejlesztési programja. Beszélgetés Ropos Mártonnal, az Országos Szlovén Önkormányzat elnökével.
Beszélgetés dr. Boris Jesih szentgotthárdi főkonzullal a főkonzulátus tevékenységéről és a Rába-vidéki szlovén közösség helyzetéről.
A kormány és a nemzetiségi képviselőcsoport együttműködési megállapodást kötött. Ülésezett Šalovci Község MNÖK Tanácsa. Alakuló ülését tartja a szlovén parlament nemzetiségi bizottsága. Az MMÖNK és a Szlovén Méhész Szövetség együttműködési megállapodást ír alá. Áder János, Magyarország elnöke Szlovéniába látogat.
A magyar és a szlovén kormány képviselőinek jelenlétében, ünnepélyes keretek között nyitották meg a Kézművességek Házát Dobronakon. Ugyanakkor átadták rendeltetésének a felújított pártosfalvi óvodát és a dobronaki óvodánál kialakított játszóteret.
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.
Az oktatási intézmények nemzetiségi programjai a lendvai magyar önkormányzat tanácsának tükrében. Beszélgetés Vida Törnar Judit elnökkel.
Horváth Ferencet, a magyar nemzetiségi közösség országgyűlési képviselőjét legfontosabb feladatairól faggatjuk. Szólunk a régió gazdaságfejlesztésének fontosságáról, a szlovén-magyar kapcsolatokról és számos más, a nemzetiségi közösséget érintő kérdésről.
Neveljaven email naslov