Predlogi

Ni najdenih zadetkov.


Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Deli Televizija MMC Radio Kazalo

Színes • oddaje

Színes Vissza a természethez

07.09.2021

Az alkotótáborban 6 szlovéniai festő közreműködött, akik a dombvidék természeti kincseiből merítettek ihletet. Az elkészített alkotások az ősz folyamán kiállítás keretében lesznek láthatók az egykori pártosfalvi laktanya épületében.

Színes Hosszú forró nyarak lakosi emlékei

31.08.2021

Még frissen él bennünk a 60 éves Herman László köszöntése a felsőlakosi művelődési házban, amely éppen augusztus 20-ára esett, így még inkább emelkedett hangulatban telt el. A szülőfaluban megrendezett tárlat mellett, amely csak pár napig volt megtekinthető, a lendvai színház előterében holnap zárul a kiállítás, míg a Bánffy Központ kiállítótermében a hét végéig még látható lesz az anyag. A Ljubljanában diplomázott és azóta ott élő rajz- és technikaszakos tanárral Botka Ágnes beszélgetett az esemény napján.

Színes Böröcz Roli

27.08.2021

Tele van motívációval és bizonyítási vággyal. Böröcz Roland a Kocsmazajos történet mellett saját névvel, új dalt adott ki.

Színes Szentgyörgyváron rendezik meg a Margófesztet

12.08.2021

A fesztivál irodalmi színpadán több zalai kötődésű szerző is fontos szerepet kap.

Színes Hot Club of Lendava: a lényeg, hogy zenélni lehessen

04.08.2021

A Bánffy Nyári Esték keretében péntek este a Hot Club of Lendava projektzenekar koncertjét hallhatta a muravidéki közönség. A változó felállású alkalmi együttes ezúttal is gypsy-jazz dallamokat játszott.

Színes Kerek Perec nap a Mesés Hetésben

30.07.2021

Ha szereti a perecet, és szeretné megkóstolni, esetleg megtanulni a kerek perec elkészítését, akkor július 31-én, holnap irány Gáborjánháza, ahol a „Kerek Perec napra” várják Önöket. A részletes programot Bedő Andrea ismertette velünk telefonon.

Színes Horváth Botka Áron ezúttal thrillert forgat

27.07.2021

Horváth Botka Áron forgatókönyvíróval és rendezővel beszélgetünk készülőben lévő új filmje, a Túlórák forgatása kapcsán.

Színes Dánielfy Gergő: “szeretek szabad lenni”

25.07.2021

Dánielfy Gergely neve sokaknak ismerősen cseng, hiszen 2016-ban az X-Faktorban mutatkozott be, ahol az élő show-ig is eljutott.

Színes Új helyszínekkel, jubileumi meglepetésekkel nyit a Művészetek Völgye

23.07.2021

Július 23. és augusztus 1. között sok-sok könnyűzenei koncert, irodalmi, színházi és képzőművészeti program, valamint túrák sokasága és a jól megszokott csodás táj.

Színes Parno Graszt - átütő tempó, vitalitás, frissesség

18.07.2021

Koncertjeiken dinamikus, életteli előadásmódjukkal, pörgős zenéjükkel garantáltan megmozgatják a közönséget.

Színes Új dallal jelentkezik Pál Péter

16.07.2021

Hajnalig a címe Pál Péter új szerzeményének, amelyet új együttesével ad elő. Ismerjék meg a dalt és a Peter´s pan együttest!

Stran 1 od 44
Prijavite se na e-novice

Prijavite se na e-novice

Neveljaven email naslov