Kalotaszegi virtuóz

Kovács Márton nyerte a Prímásversenyt

A Méra World Music fesztivál  keretében rendezték a II. Kalotaszegi Prímásversenyt. A megmérettetés győztese az egri Kovács Márton lett.  



A Hagyományok Háza és a Kalotaszeg NTE Egyesület a 2019-es Méra World Music fesztivál programjaként hirdette meg a II. Kalotaszegi Prímásversenyt. A vetélkedőre a két intézmény a hagyományos erdélyi népzenét játszó, 16 és 35 év közötti hegedűsök jelentkezését várta az egész Kárpát-medencéből, s a diaszpórából. Az augusztus 2-án rendezett verseny fődíját Kovács Márton nyerte, második helyezett Dezső Attila lett, a harmadik díjat Horváth Balázs kapta. A zsűri döntése alapján a Hagyományok Háza különdíjaiban részesültek: Szász Dávid, Vajas Albert, Rigó Márton, Nagy Albert és Vizeli Máté.  

A második alkalommal megrendezett versenyen induló nyolc prímás egy kötelező és egy szabadon választott, maximum ötperces összeállítást mutatott be a négyfős zsűri előtt. A kötelező versenyszámokban Varga Ferenc „Csipás” kalotaszegi prímás játékáról készült, eredeti népzenei felvételekből kellett felkészülni, míg a másik produkciójukban szabadon választhattak a kalotaszegi prímások játékai közül a versenyzők. A verseny zsűrijének tagjai a Kárpát-medence ismert és elismert népzenészei voltak: id. Tóni Rudolf, Árendás Péter, Koncz Gergely és Fazakas Levente. A magas színvonalú versenyen az elbírálás szempontjai között a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó technikai tudása játszott döntő szerepet.  

Kovács Márton zenei tanulmányait az egri Farkas Ferenc Zeneiskolában kezdte, a diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte népi hegedű tanszakon. A Magos Együttes prímása korábban számos elismerésben részesült, 2018-ban a balatonfüredi Anna-bál prímásversenyén szerepelt az első helyen.

  • Dátum
  • Tartalom
Közvélemény kutatás

Időjárás

Lendva, október 21. hétfő

  • 18° 13° / 25°
  • kedd 9° / 23°
  • szerda 8° / 24°
  • csütörtök 10° / 24°
Utolsó frissítés: 2019.10.21 19:07

Orsolya napja van.

Folytatódik az októberi nyár. Sok napsütés, déli szél, 25 fok várható.

Következő adásaink

  • 22 okt

    Potepanja - Barangolások

  • 23 okt

    Mostovi - Hidak

  • 24 okt

    Težišče - Súlypont

  • 25 okt

    Mostovi - Hidak

  • 29 okt

    Kanape - Kanapé

  • 30 okt

    Mostovi - Hidak

  • 31 okt

    Brez meja - Határtalan

Programajánló

Szavazzon!

Ön betartotta a 40 napos böjtöt?