Díszvendég a katlanban

A Hagyományok Háza az Ördögkatlan Fesztiválon



Július 30-án kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál Villányban. Az ötnapos gazdag programsorozat egyik díszvendége idén a Hagyományok Háza lesz.

 

Tizenkettedik alkalommal rendezik július 30-augusztus 3-a között több helyszínen az Ördögkatlan Fesztivált. A rangos eseménysorozatnak idén a Hagyományok Háza lesz az egyik díszvendége.

A Kárpát-medencei néphagyományt felölelő programoknak a kis Árpád-kori település, Villánykövesd biztosít méltó helyszínt. A falu főterén álló színpad lesz többek között Szalóki Ági 15 éves gyerekkoncert-sorozatának egyik helyszíne, este pedig az énekesnő mezőségi asszonyokkal közösen ad koncertet. A Teleki Liget színpadi programjában látható lesz a csallóközi Csavar Színház gyerekelőadása is. A gyerekek és gyereklelkűek egész nap próbálgathatják ügyességüket a Fabatka népi játszótér térjátékain, kipróbálhatják a kosaras körhintát vagy a kézi őrlőmalmot.

A védett, kétszintes műemlék pincesor az ország egyik leglátványosabb műemlék-együttese, az apró pincék kézműves tárgyak kiállításának és fotókiállításoknak adnak teret. A pincéknél mesterség-bemutatókon lehet megcsodálni régi mesterségek fortélyait, illetve különböző népi kézműves technikákkal lehetőség lesz ékszereket, használati tárgyakat is készíteni.

Az egész napos programfolyam, amelyen a néphagyomány a maga valóságában jelenik meg, tánc- és énekkurzussal, gyerekeknek és felnőtteknek szóló mesékkel, szabadegyetem-előadásokkal és hajnalig tartó táncházakkal válik teljessé.

A Hagyományok Háza programjainak összeállítói a külhoni magyar kulturális értékeket is be kívánják mutatni a fesztivál résztvevőinek. A házigazda-zenekara a vajdasági Fokos zenekar, a Fölszállott a páva – Döntők döntője 2018 győztes együttese lesz, akik igény szerint hajnalig húzzák majd a talpalávalót. Az erdélyi Buzából két énekes mester, Takács Anna és Piroska érkezik, akiket nemcsak a színpadon lehet majd megcsodálni, hanem a délutáni énekes kurzuson is lehet tőlük tanulni. A kurzust Juhász Réka, a Népművészet Ifjú Mestere vezeti, akitől széki, melegföldvári és visai énekeket lehet tanulni. A táncok kezdőknek és haladóknak való átadásáról a felvidéki származású Gyetvai Júlia és párja Kele Kristóf, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai gondoskodnak.

Az Ördögkatlan Fesztivált először 2008-ban rendezték. Nevét egy kőfejtőről, a Nagyharsányi Szoborparkról kapta, amit a helybéliek “Ördögszántotta hegynek” neveznek.
Az ötnapos programsorozatot a sokszínűség jellemzi, a rendezők célja a vidék gazdasági és kulturális értékeinek bemutatása számos művészeti ág segítségével. A palettán színházi és táncelőadások, koncertek, családi és irodalmi programok, filmvetítések, esélyegyenlőségi programok szerepelnek, valamint a fesztiválozókat kiállításokra és kézműves vásárokra is várják.

 

Információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/ordogkatlan-fesztival

  • Dátum
  • Tartalom

Időjárás

Lendva, november 18. hétfő

  • 10° / 14°
  • kedd 2° / 13°
  • szerda 4° / 9°
  • csütörtök 5° / 14°
Utolsó frissítés: 2019.11.18 19:08

Jenő napja van.

Többfelé számítani kell esőre, záporesőre.

Következő adásaink

  • 19 nov

    Potepanja - Barangolások

  • 20 nov

    Mostovi - Hidak

  • 21 nov

    Težišče - Súlypont

  • 22 nov

    Mostovi - Hidak

  • 26 nov

    Potepanja - Barangolások

  • 27 nov

    Mostovi - Hidak

  • 28 nov

    Brez meja - Határtalan

Programajánló

Szavazzon!

Ön betartotta a 40 napos böjtöt?

A hét zeneszáma

COMPACT DISCO
Világom